Hadiállapothoz hasonlította az egyik kereszténydemokrata EP-képviselő a mai (március 22-ei) brüsszeli helyzetet. Reggel óta nekem is az járt a fejemben: háború van Európában. Véletlen-e, hogy épp a nagyhétre, a keresztény világ legnagyobb ünnepének nyitányára időzítették ezt a merényletet?

A párizsit, a november13-ait keresztény ünneppel még nem hoztuk kapcsolatba. Pedig hát függetlenül attól, hogy Európánk gazdagabb és nagyobb fele már nem kér keresztény gyökereiből, halottak napjától egyetlen karácsonyi vásárrá változik át és ajándékkereső hisztériában él, amit egy más világból jött, más valláson szocializálódott ember nem igen tud megérteni. Szezonja van a karácsonynak, vélhették, amikor ezt az ünnepi forgatagot s magát az ünnepet akarták barbár módon örömtelenné, keservessé tenni. Sikerült. Ahogyan most is hosszú árnyék vetül majd húsvét szent ünnepére. A háború ordas árnyéka.

 

feltamadas.jpg

 

Különös, szokatlan fajta ez a háború, csak még nem akarjuk elhinni, beismerni – vagy: felismerni. Frontvonala nincs. Hátországban folynak a támadások, folyik az ártatlan, jóhiszemű emberek válogatás nélküli gyilkolása. S egyre közelebb jön egyenként is mindegyikünkhöz. Hadüzenet nélküli háborúban állunk valakikkel, akiket nem igazán ismerünk, akikről nem tudjuk, kicsodák, s azt sem: a romboláson és gyilkoláson kívül van-e más tervük is, tudnának-e jobb világot csinálni annál, amit mi, európaiak építettünk.

Jelképes értékű, hogy most már európai közösségünk központja vált célponttá; talán hogy mind a 28 tagállam érintetté váljon, hiszen a képviselői ott élnek, ott dolgoznak, húsvétra készülődve a repterekre készülnek, mert hazafelé indulnának… Jelzésértékű, hogy a barbár gyilkolás, halottak tucatjai és sebesültek százai láttán mi, európaiak csak a döbbenetnek, a sokknak tudunk hangot adni. Hányadszor is?

Védekezni sem tudunk már. Hazánk, Európa biztonságáról teljesen megfeledkeztünk, s minél nagyobb, nyomasztóbb a baj, fenyegetőbb a veszély, annál hangosabban ismételgetjük: válogatás nélkül be kell engednünk, be kell fogadunk mindenkit, aki ide indult, s jöjjön, aminek jönnie kell. Tétlenül nézzük, ahogyan saját – békeidőkre írt – leghatékonyabb fegyverünket, az „egyetemes emberi jogokat” fordítják ellenünk orvgyilkosok – sikerrel. A keresztény alapokat elfelejtő Európa, mely nem védi mindennél erőteljesebben saját gyengébbjeinek életét és érdekeit, most sem eszmél. A bűnözők emberi jogait többre becsüli a jóhiszemű ártatlanokénál. Egy-két elkövetőt hajszol, amikor hadseregként felépített erős szervezettel áll szemben, melynek felszámolása érdekében nem tesz semmit. Csak megdöbbenni tud, csak sokkolják az események.

Ránk férne, európaiakra egy rendes megvilágosodás, mert miközben egy új európai birodalom kiépítésének álmait szövögetjük, arról szót sem ejtünk, létezik-e még olyan érték számunkra, melyért az életünket áldozni is érdemes. Húsvét közeleg. A feltámadás misztériumának végiggondolása talán segíthetne bennünket abban is, hogy a körülöttünk zajló jelenségeket tisztábban lássuk. Európára is ráférne egy rendes feltámadás.

 

Őry Péter

Szerző: Őry Péter  2016.03.23. 02:01 57 komment · 1 trackback

Címkék: biztonság megvilágosodás gyilkolás Európa

A bejegyzés trackback címe:

https://orypeter.blog.hu/api/trackback/id/tr588518828

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Van válasz 2016.03.24. 02:39:36

A TEK csúfos kudarcot vallott. Úgy szambáznak át Magyarországon a terroristák, hogy még élőzenekart is fizethetnének hozzá. A sok milliárdnyi adóforint a semmibe hullott. És kerítés ide vagy oda, amiért fölhúzták, arra láthatóan nem alkalmas. Csak a sz...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

E.Katolnai 2016.03.23. 04:01:14

Európában mindaddig nem lesz feltámadás, míg nyugat-európa elpuhult, begyepesedett polgárai el nem zavarják a jelenleg uralkodó aljas liberális söpredéket és helyükre nem olyan hazájukat, nemzetüket szerető, tisztelő vezetőket ültetnek, akik hajlandóak őket megvédeni. Míg maga a nép nem lép, addig nem kell őket sajnálni, míg tömegével éltetik, követelik a mohamedánok további betelépítését, míg tömegével tüntetnek a „rasszisták” és a „nácik” ellen, addig megérdemlik, amit kapnak. Ébredjenek föl, nyíljon ki a csipájuk, de csak keseregni meg sírdogálni képesek és mikor legközelebb választani mennek ismét a bevándorlás párti liberális söpredéket ültetik be a hatalomba. Míg ezen nem változtatnak: úgy kell nekik!

ép testben ép lélek 2016.03.23. 20:30:14

"Ránk férne, európaiakra egy rendes megvilágosodás"
Kezdetnek megszűntetni minden egyház támogatását. Finanszírozzák a kitalált haverjukat a klubtagok saját maguk.

Hattáb 2016.03.23. 21:29:34

@E.Katolnai: Azoktól nem várhatsz többet mint gyertyagyújtásokat és közös picsogásokat egymás kezét fogva...Nyugat európa lakossága totális agymosáson esett át az elmúlt 70 évben.

chepunk 2016.03.23. 21:31:37

Ha ez háború mint annak nevezi több bizt. pol. szakértő akkor mért csoda, hogy az ellenfél bombázó gépeket küld az ellenség fölé. Pláne, hogy őket már bombázzák. Csak ISIS bombázóit nem úgy hívják, hogy F-18, B-2, vagy Su-34, Kalibr, hanem úgy, hogy Abdeslam... Ezért nem tartom szerencsésnak, hogy egyes "szakértők", politikusok és publicisták az iszlám ellen uszítgatják a sötétebbjét, mert ha valamelyik hallgat is rá és lesz iszlám ellenes pogrom akkor az egy erőszakspirálba torkollik, és minket is célpontországgá tesz,holott szerencsére még nem vagyunk azok (mint ahogy migráns célország sem). Túl nagy ár ez ahhoz, hogy a fentebb nevezett "urak" elégedetten dőlhessenekhátra a foteljukban,hogy "mi megmondtuk". Ja és akkor erre hivatkozásul bevezthetjük a rendőrdiktatúrát is...

Józsi01 2016.03.23. 21:39:31

Miért lehetséges az, hogy egy elviekben keresztény földrészen muszlimok mészároljanak? TÖbb oka is van. Európa feladta keresztény múltját és egyben jövőjét, mára már csak egy degenerált fertő az egész, ahol csak a cion istenség MAMMON az úr! A sok liberált=cionista=hazaáruló=életképtelen lény már csak arra vár, hogy lemészárolják meghódoltassák őket. Nincsenek erkölcsi tartása és szaporodásra is képtelen. AZ igazság már nem érdekli, amit fennhangon hírdet demokrácia nem létezik, mert minden féle degenaratív kisebbség rákényszeríti akaratát a többségre. Ha ez ellen valaki szól, vag tenni próbál akkor a legkeményebben lépnek fel ellene, míg akik embereket mészárolnak le (lehetőség szerint a többségi társadalom tagjait) meg nem mernek rámozdulni, mert félnek az eltorzult értékítélettől: rásszista jelzőtől.

Ad Dio 2016.03.23. 21:43:20

Nem kis aránytévesztés ezt a mostani helyzetet háborúnak titulálni...

chepunk 2016.03.23. 22:03:06

@Józsi01:

Nem vagyunk vagy 150 éve keresztény földrész (mellesleg van Európában történelmileg iszlám ország 2) szerencsére. A vallási fanatizmustól ugyanúgy távolságtartás kell ha iszlám, keresztény, vagy bármilyen egyéb (akárcsak a politikai fanatizmusoktól).

Mammon az úr? Nézd meg az orosz pravoszláv egyházat ha mammont akarsz látni :-)!

Amúgy a maja világvégére felhalmozott készleteid kezdenek kimerülni, azért olyan világvége szagú a hsz-ed?

szil_ 2016.03.23. 22:09:05

@Ad Dio: Nem figyeltél eléggé: ez nem csupán egy háború, hanem egyenesen a kereszténység elleni háború.

Egyébként a végére vártam volna vmi szent őrületet a szerzőtől. Mondjuk egy újabb keresztes háborúra való felhívást. Vagy legalább egy kötelező szextúrát minden kereszténynek Szíriába (szigorúan csak a szemet szemért elv alapján).

Afrika steht an der Elbe 2016.03.23. 22:11:50

Most már halaszthatatlan a "liberalizmus" eltakarítása. Ez a halál ideológiája.

2016.03.23. 22:14:32

@Józsi01: Elolvastad, amit írtál? Gondolom, a királyok népvezérek, önkéntes váteszek mind kiváló elmék voltak, Egy sem volt genetikai selejt. Persze az is a törzsfejlődés csúcsa, aki vezérért kiált, hisz saját maga képtelen dönteni a saját sorsáról. Jobbágy....
De te szépen benyaltad a habonyféle szöveget. Mondjuk a gondolkozáshoz ész is kell.

2016.03.23. 22:18:33

Védekezni sem tudunk már. Hazánk, Európa biztonságáról teljesen megfeledkeztünk, s minél nagyobb, nyomasztóbb a baj, fenyegetőbb a veszély, annál hangosabban ismételgetjük: válogatás nélkül be kell engednünk, be kell fogadunk mindenkit, aki ide indult, s jöjjön, aminek jönnie kell."

Legalább egy fél évvel, de inkább egy teljes évvel le vagy maradva.
Ja, hogy ez önigazolás??? Bocs, nem szólok bele a pszichológiai kezelésedbe...

2016.03.23. 22:22:33

@Afrika steht an der Elbe: Tényleg, az feltűnt, hogy az európai nagy iszlámvérengzéseket ugyanaz a maroknyi csapat hajtotta végre? Mondjuk egy háborút nem úgy írnak le, hogy aztán jött Timúr és csapata, lerohanta Kalinyinszket, és mindenki összeszarta magát....
Inkább csak ti.

2016.03.23. 22:29:48

@Józsi01:
Európában nem csak keresztények mészároltak. IRA, ETA, Vörös Brigádok. Talán nem kell elmagyaráznom, hogy Ulrike Meinhof sem volt arab....sőt, Breivki, Petterson, vagy épp a Germanwing pilóta...
De azért rettegj!

"Július 22-én robbanás rázta meg az oslói kormánynegyedet: a detonáció több embert megölt. Pár órával később érkezett a hír, hogy egy rendőrruhába öltözött férfi az Utoya szigetén megrendezett baloldali ifjúsági táborban lövöldözni kezdett. A 32 éves norvég Anders Behring Breivik a két helyszínen összesen 77 ember életét oltotta ki."

Háború van, támadnak a mohamedán nácik!

Krisz11 2016.03.23. 22:30:51

"létezik-e még olyan érték számunkra, melyért az életünket áldozni is érdemes. "
A világon az összes emberi faj gyarapodik, csak a fehér emberből lesz egyre kevesebb. És már régen mindenkiből több van mint belőlünk.
A civilizációnkat kell megvédeni, ami munkára, tanulásra, kötelességtudatra épül.

Afrika steht an der Elbe 2016.03.23. 22:37:05

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Hitler azt is mondta, hogy a dohányzás árt az egészségnek. Tehát ez sem igaz?

Krisz11 2016.03.23. 22:39:47

@Könnyen elkaptuk, uram!: Próbálod védeni a védhetetlent.
Szakértők Afrikában már megfigyelték, hogy ahol eléri a 10%-ot a muszlim lakosság, ott jön a saria meg a no-go zónák. De ahol eléri a 30%-ot, ott már a fegyveres harc jön, a dzsihád. Franciaország, Swédország hol jár, 15%-nál? Nembiztos, hogy olyan sok van már nekik hátra..

agarik 2016.03.23. 22:54:26

A karácsony egy pogány ünnep, a karácsonyfaállítást pedig kifejezetten tiltja a Biblia (jeremiás 10.2-3).

A halottak napja pedig rögtön nekromancia (végleg talán Sámuel tiltotta be), semmiféle köze nem volt soha a kereszténységhez.

A húsvét a nyuszikkal és kacsákkal és tojásokkal is pogánytermékenységi ünnep.

Amúgy pontosan tudjuk kikkel harcolunk: a SZEKULÁRIS világ harcol a vallással. A kereszténységnek már adtunk pár hatalmas pofont. Most épp az iszlám van soron, konkrétan pedig az ISIS nevű ország-ha hagyjuk. Lődd szét az ISIS-t, ne tárgyalj a terroristákkal - és máris nincs több menekült.

Akiket amúgysem kell ész nélkül, korlátlanul beengedni. Azt csak az őrült fideszkdnp (megint a keresztényekkel van a baj!) cselekedte. Meg is van az eredménye.

PS: pánikra amúgy errefelé semmi ok, egyedül aViktétort lenne érdemes felrobbantani, de azt meg minek, nélküle nincs kivel tárgyalni.

agarik 2016.03.23. 22:57:03

Oh, hadüzenet amúgy volt.
Tessék kinyitni a Koránt. Meg a Bibliát. Meg a Talmudot. Mindenben felszólítják a szektatagokat a "hitetlenek" lemészárlására.

Volt hadüzenet. Évezredekkel ezelőtt elküldték. Tessék tudomásul venni. A vallás háború. A szekularizmus a béke.

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.03.23. 23:46:26

@Könnyen elkaptuk, uram!: Csak tudod, az egy adottság, hogy Európában keresztények élnek, akik közül néhányan időnként őrültséget követnek el,( bár a példád sánta, mert az itt élő keresztények többsége mára szinte teljesen szekularizált,ami nem igaz a közel-keletre), míg annak nem kellett volna feltétlenül adottságnak lennie, hogy beeresztünk kétmillió illegális bevándorlót mindenféle kontroll nélkül. Számos azóta terorcselekményt végehajtóról derült ki, hogy ezzel a tömeggel, ennek a tömegnek e rejtekében jutott el Nyugat-Európába, amely tömeget meg lehetett volna fékezni, ha Brüsszelben és Berlinben felelősségteljes politikusok ültek volna..

fidesz maszop dk egykutya 2016.03.24. 00:32:35

@Afrika steht an der Elbe: akkor indulhatsz észak koreába, az élet ideológiájába. Tudom, hogy ti húgyagyú elvtársak visszahoznátok a kommunista diktatúrát, hát inkább ti menjetek a diktatúrába.

fidesz maszop dk egykutya 2016.03.24. 00:42:59

@A megvalósult amerikai ólom..: a keresztényeknek sem kell adottságnak lennie, elvoltak az emberek 200 300 ig kereszténység, és a "pogány" emlékek megsemmisítése nélkül. A vallás egy betegség, a tudatlanság betegsége.

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.03.24. 01:09:50

Nincs itt semmi baj.Európa szarrá ment, jöttek a muzulmánok eltakarítani.

@fidesz maszop dk egykutya: te pedig indulhatsz Líbiába a legújabb megalkotott szuper demokráciába, de ha nem sietsz nagyon, épül az újabb amerikai támogatással Szíriában. Sokkal jobb, mint a szörnyű Baath diktatúra évtizedei. :D

Amúgy nem kell menni sehova, pár év és itt is szépen megerőszakolják majd a lányodat, agyonverik a fiadat és az nem lesz terrorizmus.

Nem kell a terrorizmuson rugózni, Nyugat-Európában javarészt egyetértés és béke honol. Az afrikaiak és arabok megvetik és gyűlölik a bennszülötteket, cserébe ők is gyűlölik és megvetik saját magukat. Nincs is itt hiba, minden működik, mint az óramű.

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.03.24. 01:20:49

@fidesz maszop dk egykutya: ezzel egyetértek. A legújabb vallás pedig azt tanítja az ostoba embereknek, hogy mivel minden ember metafizikai síkon egyenlő, ezért nekik az Együttérzés nevében be kell engedniük szakképzettség nélküli, háborúban nevelkedett, erőszakos afrikaiakat, mert nekik otthon rossz.

Persze nem arról van szó, hogy gazdasági értelemben legyen felszabadultabb a bevándorlás. Egyszerűen költözhessen ide az idiai, indonéz, brazil olcsó munkaerő, szervezett letelepítésben.

Hiszen az ostobaság lenne. Mivel Európában is igen nagy probléma a munkanélküliség, és még a lusta, önző, gyermektelen európai nép, hála a régebbi generációknak, egy eléggé túlnépesedett kontinensen lakik.

Itt először van a megkérdőjelezhetetlen dogma, hogy ezeknek az embereknek segíteni KELL, mert egy természetfeletti parancs a Robespierre apostol által hirdetett Legfelsőbb Szellemi Lénytől azt parancsolja az európai népeknek; és utána jön az utólagos racionalizáció, hogy hű, de milyen jó is lesz az nekünk, hogy itt van ez a sok afgán meg szomáli.

Erős és nagy isten ez a Legfelsőbb Szellemi Lény, mert a végén kiderül, hogy mindig jól járnak a hívei. Nem véletlenül igázta le a hamis kereszténységgel a morálisan korrupt előző generációkat, akikre ma megvetéssel lehet tekinteni, mert azok nagy gonoszan felépítettek egy kontinenst, amit most le lehet élni a habzsidőzsiben.

Elvégre Nála nincs túlvilág, nevetséges is elképzelni, hogy valaki a túlvilág reményében lenne hülye és nem azért mert az a menő.

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2016.03.24. 02:33:27

Európa lassan megint Bécs külvárosáig tart majd, csakhogy most nem nyugat, hanem kelet fele lesz onnan.

chrisred 2016.03.24. 05:24:09

Az elején a felvetést nem értem. A szerző úgy gondolja, hogy a belga elhárítás direkt a nagypéntekre időzítette annak az Abdelkicsodának az elfogását? Mert jelenleg úgy néz ki, hogy az pörgette fel az eseményeket.

Igen, háború van, már lassan egy évtizede, közel a határainkhoz, csak mi nem vettünk róla tudomást. A Charlie Hebdo, a Bataclan, a brüsszeli események mind-mind csak kis ízelítő, amit millióknak át kell élnie nap mint nap. És ott nem egy-két bujkáló, titokban tevékenykedő őrült csinálja ugyanezt, hanem ezrével és nyíltan, mondhatni ez ott az illiberális államrend. Csoda, hogy rengetegen még a vízbefúlást is kockáztatják, csak hogy ők és a családjuk minél távolabb legyenek az erőszak központjától? (Mi több, még a szabálysértési eljárást is bevállalják az illegális határátlépés miatt.)

chrisred 2016.03.24. 05:24:46

@chrisred: "... lassan FÉl évtizede..."

fa1 2016.03.24. 05:33:12

Sztem ezek az arabok igénylik az új keresztes háborút, ezzel akarják kiváltani. Ezek primitívek, hát primitív, általuk is könnyen felfogható válasz kell. 1 robbantásért 1 szőnyegbombázás Mekkában, akárhol. Számolni csak tudnak. Ha rájönnek hogy 100 áldozatukra kapnak 100.000 sajátot, előbb-utóbb csak felfogják hogy ez nem jó buli. Ha meg ne,, hát elfogynak. Nekünk az is jó.

fa1 2016.03.24. 05:36:52

@chrisred: Szegény kis menekültecskék, annyira el vannak kámpicsorodva, hogy partot érve az 1. solguk robbantgatni... Ha ennyire jó nekik az ISIS, akkor mi a francnak jönnek ide? Miért nem maradnak a seggükön és várják meg míg szétlövik egymást? Ezeknek nem az erőszakkal van bajuk, csak azzal hogy a fasz rossz végén állnak. Mi meg annyira tutyimutyik vagyunk, nem merünk visszaütni, hogy itt még az ilyenek is janinak érezhetik magukat. Hát idejönnek kiélni állati ösztöneiket. Részükről még érthető is, csak részünkről nem hogy minek hasgyjuk? A munka ezeket is szabaddá tehetné...

négyláb 2016.03.24. 06:34:43

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Végre egy cikk, meg a kommentek többsége, amely nevén nevezi a problémát. A szánalmas kivétel az Ön (tegezés nélkül) és néhány hasonszőrű társának a szokásos belerondítása, ha az igazság kezd körvonalazódni a pc (a gyengébbek kedvéért: "politikai korrektség" szitokszó) helyett.

annamanna 2016.03.24. 06:39:23

"Európára is ráférne egy rendes feltámadás."
www.youtube.com/watch?v=yDC5XAD3Pe8

négyláb 2016.03.24. 06:58:35

@Afrika steht an der Elbe:
Tökéletesen egyetértek Önnel. Viszont milyen szépen nyomon követhető, hogy az európai keresztény hagyományok említésére felpörög a kommentek száma és egy jól körülírható társaság, mintha darázs csípné meg, késztetve érzi magát, hogy kinyissa a fekáliacsapot.

négyláb 2016.03.24. 07:01:49

@Krisz11: Szó szerint igaz, nincs mit hozzátenni.

apro_marosan_petergabor 2016.03.24. 07:23:55

A dolog egyszerűbb.
És bonyolultabb.
Az Iszlám Állam(maga által elismerten) háborút indított Belgium ellen (30 halott, többszáz sebesült), de a NATO nem ült össze, meghatározni az ellencsapást. Ez a dolog fel sem merült.
Miért nem?
A NATO 1-2 hónap alatt eltüntethetné az IA-t a föld színéről, de eszében sem jut. Mint ahogy az újságírók sem krdezik, miért nem?
Mert túl sok az ellenérdekelt: Törökország, Sz Arábia, USA /Izrael stb.
Az újságírókat pedig megvette a CIA stb.
Az EU gyenge, nincs saját hadereje, vezetőít szinté megvették.
Hát ez a baj.

alfacharlybravo 2016.03.24. 09:00:04

@fidesz maszop dk egykutya: Nekem az nagyon visszataszító, hogy azok leszármazottai ugatnak a leghangosabban, akiknek a felmenői rendezték nekünk a kommunista diktatúrát. Nem igazán értem őket, vannak liberálisok meg kibucos idealisták is, de furcsa módon mindig diktatúra gyilkolászás lesz belőle. A demokrácia a diktatúra durvább változata. A terrorizmus cionista találmány, a tehetetlen düh kifejezése, az öngyilkos merénylőt is ők találták fel, csak most az unoka tesó van ilyen helyzetben.

tobias2 2016.03.24. 09:01:24

@chepunk: A különbség a közel-keleti és a nyugati terroristák között csak annyi, hogy míg az előbbieket lelövik, az utóbbiakról pl. repülőgéphordozó anyahajót neveznek el, a feleségüket elnöknek jelölik stb.

netnepper 2016.03.24. 09:06:56

Valójában az IÁ-ot létrehozó olajmonarchiák és az őket pénzelő USA-Izrael tengely indított többfrontos háborút a számukra egyre veszélyesebben növekvő "nagyhatalom" azaz az EU ellen.
Ennek a támadásnak a része migránsáradat fenntartása, egyúttal a brit kilépési szándék lebegtetése is.
Kimondható, hogy amikor európai lakosokat gyilkolnak terroristák, akkor azt közvetve USA megrendelésre teszik.
Azt azért senki nem gondolhatja komolyan, hogy az IÁ-ot nagyon komoly gazdasági, katonai támogatás és profi logisztika nélkül ilyen széles spektrumban működtetni lehetne.
Eleve már az Arab Tavasz is egy USA politikai termék volt...

alfacharlybravo 2016.03.24. 09:10:15

@fidesz maszop dk egykutya: Egy a probléma a pogányok sem voltak pogányok, csak a kereszténység felől nézve. Az ember aki nem egy cinikus gyilkos állat az hisz valamiben, vagyis vallásos. Csak az a kérdés, hogy miben?

paráznabillegető 2016.03.24. 09:11:32

"Véletlen-e, hogy épp a nagyhétre, a keresztény világ legnagyobb ünnepének nyitányára időzítették ezt a merényletet?"

NEM VÉLETLEN!!! BENNE VAN A KORÁNBAN, HOGY SZÖGESBOMBÁT ROBBANTANI A HITETLENEK SZENT ÜNNEPÉN ALLAHNAK TETSZŐ CSELEKEDET!!! AZ IS BENNE VAN,HOGY BRÜSSZELBEN!!!
még ilyen hülységet, blogger, bazmeg, ráadásul harmadik mondatként!

John Doe3 2016.03.24. 09:35:31

@fa1: A formális hadüzenet előtt talán célszerű lenne egy ultimátumot átadni a merénylők származási országainak (vö. 1914). A folytatás meg mehetne a már bevált forgatókönyv szerint.

Jolka40 2016.03.24. 09:48:23

A vallások túlnyomó része hegemóniára törekszik.Csak ürügyként szolgálnak az ellenségkép keresésére, a gyűlölködésre, más vallások követőinek lenézésére, gyalázására, sőt - mint látjuk - elpusztítására. És ne mondjuk, hogy a kereszténység ez alól kivétel, ismerjük a történelmet. A megoldás a tanulás, a természet törvényeinek megismerése. Ezt kell lehetővé tenni az elmaradott világrészek lakói számára, és jobb lesz az élet a Földön.

steery 2016.03.24. 10:30:08

Ez így, ebben a formában egyáltalán nem igaz!

Az Iszlám Állam többször is egyértelmű hadüzenetet küldött Eutropának, meg másoknak is, főleg a netre fölrakott videókkal és interjúkban, nyilatkozatokban. Azaz mindenkit megfenyegettek, hogy le lesztek győzve, meg lesztek ölve, el lesz foglalva az országotok és mi fogunk uralkodni rajtatok, hitetlen kutyákon, akik a rabszolgáink lesztek. Hányszor mondják még el ugyanezt, hogy a süket és vak nagyvilág végre felfogja? Hány bombát kell még felrobbantaniuk a harcosaiknak szerte a világon, hogy eljusson a seggfej célpontok tudatáig: meg vagytok támadva! Épp most rúgjuk szét a seggeteket Allah nevében! Tavaly nyáron azzal dicsekedtek a nekik dolgozó embercsempészek egy interjúban, hogy addigra a menekültek közt kb. 4000 ISIS harcost sikerült bejuttatniuk Eutropába. Ha ennek csak a tizede igaz, már akkor is komoly bajban vagyunk. És mi van akkor, ha hazudtak és tízszer ennyi harcosuk van itt? Fel vagyunk készülve egy ilyen eszelős, öldöklő háborúra? Biztos jó ötlet volt ide importálni az ellenséget egy jó nagy, kezelhetetlen embertömeggel együtt, amiben simán elbújhatnak?

A háború már zajlik. Magyarország is az elfoglalandó célpontok listáján szerepel. Itt fog húzódni a Nagy Iszlám Birodalom északnyugati határa.
Persze lehet bagatelizálni a dolgot, kinevetni meg azt mondani rá, hogy komolytalan az egész. De amikor majd nálunk is lövöldözni meg robbantgatni fognak minden héten és meghal egy csomó ember, aki rosszkor volt rossz helyen, talán mi is kihúzzuk a fejünk a popónkból.

mikerbiker 2016.03.24. 10:34:30

Szépen és érthetően leírtad a keserűséget amit ilyenkor minden normális ember érez. Teljesen egyetértek.
De most itt a libsik kiszívják ezért az utolsó csepp véredet is...

Khonsu 2016.03.24. 10:56:51

Feltámad, nem csak Európa, hanem a világ teljes "Nyugat"-nak nevezett része +még néhány állam.

Ez a feltámadás azonban valószínűleg nagyon nem olyan lesz, mint azt a mai oldalak szószólói elképzelik.

Egy új ideológia fog mögötte állni, a saját rendszerének elterjesztésével, és ez a rendszer lesz az, mely végül győzelemre jut és megvéd.

Nem lesz keresztény, nem lesz muszlim, nem lesz sem liberális sem illiberális. Mind lesz és egyik sem.

Egy teljesen új dolog lesz. Kategóriájában olyan mértékű újítás, amilyet már vagy száz éve nem látott az emberiség.

A győztes nem a ma szemben álló felek közül kerül majd ki, az még csak most születik meg.

Miért most?

Válaszként. Válaszként a válságra, a lecsúszásra, a társadalmi feszültségekre, szélsőséges és kevésbé szélsőséges, bukott, omladozó vagy épp újracsomagolt ideológiákra, terrorizmusra, technológiai fejlődésre, éghajlati katasztrófára, stb. Mindenre, amire ma nincs válasz.

Amint megszületik a válasz, a mostani világ véget ér. Az emberiség új aranykorba lép, vagy épp pokolra száll, és akik most félelmet akarnak kelteni, rettegni fognak.

Fairy4 2016.03.24. 11:03:43

@fa1: Ők is pont így gondolkoznak, ezért is alapították meg az Iszlám Államot. Remélem sikeresen felrobbantjátok egymás seggét.

fidesz maszop dk egykutya 2016.03.24. 11:05:19

@alfacharlybravo: most a fideszre gondolsz? Ott nem csak a felmenők rendeztêk a komcsi diktatúrát, hanem a most benne lévők is.
Bár demokráciát mêg soha sem tapasztaltál, de te is mehetsz észak koreába, vagy moszkvába, hiszen ezek puhábbak, mint egy nyomokban demokratikus rendszer.

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: tudod attól, hogy valamire azt mondják az alkotók, hogy az, attól még nem az. Lásd koreai népi demokratikus köztársaság, vagy éppen nemzeti polgári jobboldali párt ami baloldali, holdudvari nemzetellenes.

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.03.24. 11:13:28

@fidesz maszop dk egykutya:

nem az az érdekes, hogy mit mondanak, hanem hogy ki mondja. A Líbiai demokráciát pont azok építgették szorgosan, akik itt is "fel akarják szabadítani" a köznépet a Fidesz uralom alól.

Akik dicsőítik az éppen aktuális eszmeáramlatokat azzal a litániával, hogy ez a Rendszer építette ki az európai jóletet, egyszerűen hazudnak. Nyugat-Európa hosszú évszazadok alatt épült fel, az USA szintén, és az előbbire támaszkodva.

Keletről azt hajtogatni, hogy mindenben alá kell vetnünk magunkat a nyugati akaratnak és követnünk kell a nekünk előírt receptet színtiszta baromság. Azért mert egy egészséges ember adja a tanácsot, az nem biztos, hogy orvosilag is megállja a helyét, azért mert egy gazdag ember ad ötleteket, az nem biztos hogy azt is gazdaggá teszi, aki megfogadja őket.

Ez az ellenzék egyik ordas nagy hibája és valamennyire a kormányé is. Szociális osztogatásokkal, pénzszórással nem lehet gazdaggá tenni egy országot. Csak szavazatokat venni.

Khonsu 2016.03.24. 11:16:09

@steery:

A terrorakciókhoz helyiekre van szükség, akiknek van hely és nyelvismeretük, kapcsolatrendszerük az adott célterületen. A terroristák nem valószínű, hogy a friss migránsok közül kerülnek ki. Olyanok európaiak visszacsempészéséről lehet szó, akik kiképzést kaptak, és a migránsok közé vegyülve térnek vissza. Elvileg regisztrációval szűrhetőek lennének, gyakorlatilag valószínűleg hamis papírokkal jönnek, vagyis nem egyszerű őket kiszűrni. Ha pedig már beléptek az EU-ba, onnantól lehetetlen, mert a hatóságoknak nem biztos, hogy egyáltalán bármi tudomása van arról, merre jártak.

Khonsu 2016.03.24. 11:30:26

@netnepper:

Az Arab Tavasz az USA elcseszett politikai terméke, egyedül Tunéziában jött be, máshol kudarc volt.

Az IS a Szaddam-rezsim tisztjei és az Al-Kaida szerelemgyereke, valószínűleg jópár öbölországbeli gazdag magánember szponzorálásával.

steery 2016.03.24. 14:53:18

@Khonsu: És tudod, mi a legnagyobb vicc az egészben? Hogy ezt nem csak mi, tudatlan kívülállók és hozzá nem értők látjuk és tudjuk így már régóta (tavaly óta biztosan)! Hanem a bennfentesek, a hozzáértők, a főfejesek is tuti, hogy szintén tudták vagy már jóval előttünk tudták. És mégsem tettek semmit és most sem tesznek semmit, amit meg kéne tenni.

Ami itt történik, az az eutropai felső vezetés teljes inkompetenciájának és töketlenkedésének bizonyítéka. Vagy egy nagy összeesküvésé, amivel elárulják a saját népeiket, szándékosan importálva ide egy kezelhetetlen háborús helyzetet, hogy aztán halásszanak a zavarosban. Például a németeknek nagyon jól jön most a migráns válság, mert addig sem ér rá senki azon elmélkedni, mi lesz a görögök által eltapsolt hatalmas pénzekkel, a bukott ukrajnai politikával és a bürokratikus EU szétesésének egyre komolyabb jeleivel.

Khonsu 2016.03.24. 18:42:24

@steery:

A németek bepánikoltak, mert a népességük masszívan csökken, míg a franciáké növekszik, és a demográfiai előrejelzés szerint sanszos, hogy néhány évtizeden belül elveszítik a vezető helyüket Európában.

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.03.24. 21:34:15

@fidesz maszop dk egykutya: Az a gond, hogy te az adottság szó fogalmával nem vagy tisztában.
Remélem azt azért tudod, hogy a kereszténység előtt is voltak vallások.:)

fidesz maszop dk egykutya 2016.03.25. 00:17:49

@Afrika steht an der Elbe: most ez az új dilid, hogy randomban linkelgeted ezeket, úgy hogy az egész repertoárt nap mint nap elköveted? Szerencsétlen...

fidesz maszop dk egykutya 2016.03.25. 00:20:31

@A megvalósult amerikai ólom..: ne bselj, átlátszó. Persze a kereszténység előtt is voltak vallások, de ilyen elterjedt, és egyben agresszív vallás előtte nem nagyon volt.

fidesz maszop dk egykutya 2016.03.25. 10:06:38

@csentecsa: és ezek elterjedtek voltak te szerencsétlen? A föniciai, meg indián vallások erősen terjedtek? Persze hogy irtották a rómaiak a keresztényeket, mert látták, hogy azok a fanatikus barmok jót nem jelentenek, zsidók detto ugyan ez, lásd izrael kialakítása. Fura, hogy a legtöbb leigázott nép vallásszabadságát meghagyták, vajon miért? De ezt nyilván nem tudtad, hiszen történelemből is buktál, úgy mint szövegértésből.

Kritikatúra 2016.04.08. 11:05:47

@steery: Tételezzük fel, persze csak elméletben, semmi kicsapongás egy olyan feltételezés irányába ami igaz lehet, hogy ez így van. Tudták. Te(l)hetetlenek voltak vagy azt sem tudták mit tudnak. Egyik sem jó. Nekünk. Meg a gazdaságnak úgy jurópiát nézve. Akkor pedig olyan dolgokra sem lesz pénz ami meghatározza jurópia jövőjét? Lehet. Persze nem kis dolgokra gondolok.

Lépjünk is tovább.

Kinek jó ez az egész? Van két hatalom, amelyik régóta játszótérnek használja azt a térséget. Katonai és gazdasági téren is. Nekik mondhatni mindegy, de legalábbis nem olyan rossz ez. Nem minden jó nekik ami jurópiának rossz, de néhány dolog biztosan.
Miért is kell ez az egész nekik? Aki nincs ott az nem fog lázadni egy bevonuló sereg ellen, akármilyen is a zászló ami alatt mennek. Ha pedig sereg van, akkor vannak cégek is mögöttük. Nem is egy. Csak tudnám mi van ott, amiért érdemes kiüríteni egy térséget? Vagy mi nincs? hmmm.

Vallás. Ez egy kutya dolog. A hit és a vallás között nem látok kapcsolatot. Kövezzetek meg. A hit és az egyházak között pedig nem is tudom kinek jutott eszébe kapcsolatot vizionálni? Mert ami nincs azt ne kutassuk. Vagy majd csak ha igazán látjuk mi miért van.
Isten biztosan akarná azt, hogy ... mindegy. Istent minden vallás és egyház olyannak ábrázolja amilyen számára éppen megfelel. Kérdezd meg, miben hiszek? Szeretnék az emberekben hinni. Szeretnék sok jó dologban hinni, de több a csalódás mint a siker. Nem adom fel, pedig már közel az 50-hez kevésbé kellene optimistának lenni.
süti beállítások módosítása