Becsület, jellem, tisztesség, adott szó.

Az első három az embert minősíti. Úgy feszül rajta, mint a kabát, és első látásra megismerszik a viselője. Érvényes ez a negyedik fogalomra is, de ehhez legalább két ember kell, és az időnek kell igazolnia. A régiek évtizedekig nem használták annyiszor, ahányszor napjainkban öles betűkkel ordított ránk az óriáspalakátokon, hogy aztán pillanatok alatt hatványozottan elrongyolódjék és devalválódjék. Gyanús, sunyi terveket és kacskaringós szándékokat leplezett a polgár előtt, aki vagy elhitte, vagy nem. Mármint hogy létezik még ilyen.

Az adott szó valamikor annyit jelentett (és sokaknál jelent ma is), hogy ha két ember megegyezett valamiben, azt be is tartotta. Ha két gazda megbeszélte, hogy nem szántja bele a maga barázdáját a szomszéd parcellájába, akkor az úgy is volt. Ha egyik eladta a borját a másiknak, nem kellett papír, szerződés, tanúk. Se körpecsét, se közjegyző. A kézfogás többet ért, mint tucatnyi nyugta meg elismervény.

Az „úri becsületszó” nem csak az Andrássy úton volt divatban, s nem csak cilinderes emberek között dívott. Társadalmi osztálytól függetlenül volt kötelező érvényű. Mit kezdjünk most már a szószegőkkel? Akik ráadásul nem a szomszédot, barátot, ismerőst verik át, hanem emberek tömegeit az ígéreteikkel?

Amelyekről ráadásul már az ígéret kimondása, mi több, már a megfogalmazás, a születés pillanatában tudják, hogy érvénytelen lesz, hogy megszegik? Mihez kezdjünk az olyan politikusokkal, akik a csillagokat is lehazudják az égről, csak hogy megszerezzék a hatalom egy szeletét, majd azt mondják, mindezt a mi érdekünkben, a közösség, a társadalmi béke iránti „elkötelezettségük okán tették?

Mindez azért is érdekes, mert évszázadok óta érvényes az ún. társadalmi szerződés megfogalmazása. Thomas Hobbes, John Locke, Jean-Jacques Rousseau és David Hume elmélete a középiskolák tananyaga, melynek lényege: Ha a nép, a társadalom vezetői visszaélnek a rájuk ruházott hatalommal, jogukban áll, sőt kötelességük felbontani ezt a megállapodást, és új vezetőket választani. Ezek a gondolkodók természetesen a monarchiák, rabszolgaság, elnyomás minbenlétéről értekeztek, illetve az emberi szabadság legitimitását keresték. Nem foglalkoztak az olyan kifinomult „uralkodási módszerekkel”, mint a demokráciák leple alatt felnőtt hazugság, füllentés, szószegés. Ezek a praktikák napjainkra váltak a politika kifinomult módszereivé.

Kényes dolog az adott szó. Egy pillanat alatt füstté, köddé tud válni.

Kimondója pedig hiteltelenné.

Őry Péter