„Genderedő” időket élünk, a babos kendős traktoroslányok, kombájnvezetőnők, darus- és munkásőrlányok helyét átveszik a harcias… Itt most egy nem PC- kifejezésnek kellene következnie, de így, karácsony táján meg a klímacsúcs után – a békesség kedvéért – maradjon a három pont.

Mert nekem ugyan teljesen PC, sőt több annál: természetes és normális, ha nagyapa korúvá érett férfiak és nagyanya korú nők unokára vágynak. Unokájuk meg ugye csak akkor lesz, ha a fiuk-lányuk a cifra nagy önmegvalósítás közben gondoskodik arról, hogy nagyszülővé tegye őket.

Hogy van kákán is csomót kereső frusztrált férfi politikus, aki felháborodik azon, ha kevésbé frusztrál társa hangosan kimondja: jó lenne, ha a nők a gyermekszülést, az anyaságot is hivatásnak érezhetnék a munkájuk mellett, csak a PC-be öltöztetett lóláb.

Mert a háborgáson kívül igazi választási lehetőség is kellene a nőnek, ahhoz meg olyan társadalmi közeg is, ami a nőnek ezt a csak rá szabott hivatását nem teszi közmegvetés, gúny tárgyává. Ám ha az anyaság és a gyermeknevelés hivatásként való megélését a lehetne még  zöldebb társelnök asszony még durvább hangnemben bírálja, akkor bizony már elgondolkodik az ember.

Mert hát hogyan is minősítse a „genderszellős” zöld politikus asszony természetvédő háborgásait, fenntartható fejlődés melletti ágálásait, a természet rendjét megbontó technokraták elleni kirohanásait, ha a társadalom fenntartható fejlődését jelentő női hivatás dicséretét, jobb megbecsülését alávaló és diszkrimináló hímsovinizmusnak tartja, mely ellen minden eszközzel harcot kell indítani.

Gondolom, akár azzal is, hogy gyorsan visszafejlődünk egysejtűkké és osztódással fogunk szaporodni, nemtelenül, a gender jegyében. (Tudják: vannak már mozgalmak, melyek azért harcolnak, hogy ne legyenek megkülönböztetve az utónévtárakban a női és férfi nevek, mert az diszkrimináció, meg sérti a kisded alapvető emberi jogait, hogy szülei holmi nemet akarnak rátukmálni élete első pillanatában pusztán azért, mert a természet valamiféle külső jegyekkel ruházta fel őket magzati korban.) 

S ha mégsem menne, esetleg klónozással – mert már fel van találva –, hogy helyre álljon a PC-rend, ne legyen diszkrimináció, csak a jól megszokott PC-sorsszerűség, hogy akinek lesz rá pénze, szaporíthatja önmagát ezerszám, s utána kivonulhat akár az Aréna elé is mint flashmob, és tüntethet a hímsovén művész ellen, aki azt merészelte mondani egy interjúban: „A nőknek nem az a dolguk, hogy ugyanannyi pénzt keressenek, mint a férfiak. Én így érzem. (...) - Mi a dolguk a nőknek? - Hát, mondjuk a női princípiumot beteljesíteni, nem? Hogy mondjuk valakihez tartozni. Valakinek gyereket szülni.”

Középkori – ez volt a legvisszafogottabb vélemény. Nekem meg a gyomorszájam környékén ettől indul be valami kellemetlen, már-már elfelejtett rosszízű bizsergés. Mert manapság egyre többször van a PC meg egyes izmusok láttán olyan érzésem, mintha időutazás kezdődött volna, s újra ránk akarják kényszeríteni a kommunista szocializmus egyszer már lejáratott eszméit. Csak nem hagyjuk, hogy huszonöt év elteltével – álruhában – visszatérjen életünkbe Marx, Lenin és a többi, már elfeledett elvtárs?!

Őry Péter