Az mondja az ország törvényhozásának újdonsült – és már cukisodott – nemzeti elnöke: egyetért azzal, hogy a kisebbségek a kulturális támogatások felhasználásáról maguk döntsenek – „persze az állam által megadott szabályok szerint”. S egy cukis tiszteletkör után még azt is hozzáteszi: „a kisebbségek nem léphetnek túl egy bizonyos határt”.

Hát ilyen az, amikor a nemzeti kutyus azt álmodja, hogy már szalonna… Mert a határ: az határ. Egy többségi mindig több, mint egy kisebbségi. Valahogy így: „ha a szlovák a hivatalos nyelv, akkor mondjuk egy legfelsőbb bírósági döntés esetében nem kérheti valaki Dunaszerdahelyen, hogy magyarul állítsák ki neki a dokumentumot.” Hogy miért? „Azért, mert a jogi érintkezésben minden szónak jelentősége van, ezért nagyon fontos, hogy az, aki a dokumentumot kiadja, ugyanazon a nyelven írja meg, amelyiken az érintetett olvasni fogja. Ez pedig a hivatalos szlovák nyelv.” S hogy ne csúsztassak.

A törvényhozás nemzeti elnöke – amúgy jogvégzett ember – azt megengedi, hogy az „államigazgatás egyes területein” használni lehessen egyéb nyelveket is, „de csak egy bizonyos határig”. Mert ahhoz ragaszkodik, hogy: „A kétnyelvűség nem mehet az államnyelv rovására”. A nyomaték kedvéért még fejtegetni kezdi, micsoda szörnyűség lenne, ha egy többségi például nem tudná Dunaszerdahelyen az anyanyelvén – államnyelven! – elintézni a hivatalos ügyeit. Meg hogy milyen felháborító, hogy a boltban a pénztáros nem tud szlovákul beszélni a szlovák vásárlóval.  Cukisodás ide vagy oda, ez pontosan úgy hangzik, ahogyan pártelnök elődei példálóztak. (Már csak a görbe lábunk hiányzik.)

Meglehet, ettől a kisebbségbarát érvrendszertől Dankó Pista is megfordulna a sírjában. Főleg ha tudná, hogy a jogvégzett – névrokon – pártelnök a szlovákiai törvényalkotás első számú őreinek egyike: a parlament feje, akinek ugyebár illene ismernie a szlovákiai jogrendet annyira, hogy ne a bírósági nyelvhasználattal érveljen, amikor a kétnyelvűség ellen ágál.

A hatályos törvények szerint ugyanis egyedül a bíróságokon nincs nyelvhasználati küszöb előírva a kisebbségeknek. Ha a nem szlovák anyanyelvű ügyfél úgy kívánja, kirendelt hiteles bírósági tolmácson keresztül kommunikálhat az egyesbíróval és a bírói tanáccsal – az anyanyelvén. A hivatalból kirendelt tolmács köteles oda-vissza fordítani neki, az ítéletet is a kihirdetésekor. Besztercebányán, Késmárkon, Zsolnán is.

Egy jogállamban mindenképpen. És hát ugye nem is oly régen arra is volt példa, hogy egy – történetesen többségi – ügyvéd a hatályos jogszabályokkal élve magyar nyelvű fordítást kért ügyfele tíz éve húzódó peres ügyének aktáiból, merthogy a hamis tanúzással gyanúsított hölgy a minősíthetetlen zaklatások miatt időközben állampolgárságot váltott és külföldre távozott…

Hogy nemzetiéknél csak az arculatot fazonírozták cukibbra, mint korábban volt, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Andrej Danko azt sem tudja: Dunaszerdahelyen nincs legfelsőbb bíróság. Járási székhelyen járásbíróság van. A legfelsőbb Pozsonyban trónol, s csak elvétve szokta maga elé citálni a peres ügyek érintettjeit, mert többszintű ítélet aktáinak felülvizsgálatával foglalatoskodik általában…

Őry Péter