Azt tartja a latin mondás, hogy: tiszta forrásból tiszta víz folyik.  Hömpölyög is az öreg Duna, látott ő már sok dolgot, jót és rosszat, szépet és csúnyát, őszinte kiállást és alantas köpködést, szóval mindent, amit a „nyomdafesték” elbír.  Valószínűleg azon sem lepődött már meg a mi öreg folyónk, hogy így, pár héttel a parlamenti választások előtt valahogy nem is olyan tiszta a forrás, már ami a honi magyar sajtózást illeti.

Borult itt most minden, csak úgy ömlött mindaz, ami nagyon finomra hangolt fogalmazásban is határesetnek számit a szlovák újságírás etikai kódexe szerint (melyhez csatlakozott nemdebár a honi magyar nyelvű média is). Nem vitatom én a sajtó- meg szólásszabadságot, sem azt, hogy mindenki maga válogatja meg, mit is tesz (esetleg enged) betenni a lapjába vagy műsorába, csak hát ez a tiszta forrás, ez ha egyszer meglenne…

Komolyabb vizekre evezve: néha nem árt(ana) elgondolkodni, az ok-okozati összefüggéseken, a sajtó által meglovagolt egy-egy témakör következményein sem. Amennyiben a civil szféra működését kérdőjelezi meg bárki is, annak illene foglalkoznia azzal is, kiket is bánt valójában.

Elvégre mindazoknak a társadalmi megbecsülését is becsmérli, akik önkéntes munkát végeznek a közjó érdekében. Teszik ezt helyi, regionális és országos szinten is. Gyakorló polgármesterként is ki kell állnom mindazok mellett, aki vért adnak, akik a helyi gyerekek sportolásával törődnek, akik hetente többször szabadidőben összefogják a nyugdíjasokat, akik a helyi iskola szülői szövetségben tevékenykednek, akik közösséget hoznak létre egy kórus működtetésével, akik gondozzák a vadállományt, akik önkéntes tűzoltók és még sorolhatnám.

Politikai megközelítésben sem kevés –  véleményem szerint – , hogy regionális vagy helyi szinten nincs olyan aktív közösségi személy, aki legalább egy civil szervezetnek ne lenne a tagja, ne segítené annak munkáját. Faramuci helyezet, de ki kell mondani: aki társadalmilag (civilként) nem aktív vagy nem volt aktív, azaz nem tart kapcsolatot a közösségével, annak a valós gondjait sem ismeri, megoldási elképzelései sincsenek, és a közösség politikai támogatására se nagyon számíthat.

Amennyiben pedig ez igaz, akkor miért is kell a még mindig jól működő önkéntességet előtérbe helyező civil szférát meggondolatlanul a társadalmi közbeszédben ellehetetleníteni? Újra mondom, ok – okozati összefüggésekben is érdemes gondolkodni. Álljon már meg a menet, mi a baj azzal, ha közös értékrend, érdeklődési kör vagy kölcsönös szimpátia alapján valaki önkéntes civil tevékenységet folytat. Személy szerint kiállok minden civil mellett, párt- vagy felekezeti hovatartozás, bőrszín, hajszín stb. vizsgálata nélkül!

Értem én azt is, ha meg kell találni azt a bizonyos botot. Mert tudjuk ugye, hogy akik a másikat ütni akarják, azok okot mindig találnak. Csak hát, az a fránya tiszta forrás kérdése, na, az nem hagyja nyugton az embert!

Árulja már el valaki, hogyan öntsünk tiszta vizet közösségünk láthatatlan poharába, ha közben valahogy elvész a tiszta forrás, az emberi józanság és jóakarat? (Bár az is lehet, hogy nem veszett az el, csak hát az egyéni meg valami „megfoghatatlan” érdek felülírta az évszázadokon át kialakult józan paraszti logikát.) Legyen már ebben egy – pártpolitikai szlogenektől mentes – közös akaratunk! 

De jó is lenne már nekünk, szlovenszkói, felvidéki meg „Szlovákián” élő magyaroknak egy tiszta forrásból táplálkozó, az  írott  és íratlan szabályokat betartó, tényeken alapuló mediális rendszer!

Igaz, erről meg a minap a napilapban és a rádióban lezajlottakról eszembe jut John Milton 1644-es angliai beszédének (Areopagitica) az egyik gondolata: aki a rosszat nem ismeri meg, az honnan ismerheti meg a jót? Magyarán, ha már ismerjük az öreg Duna zavaros vizét, észrevesszük azt is, hogy néz ki a tiszta forrás…

Őry Péter